Lengyelország

Krakkó

Első nap

Hát elindultunk. Tegnap jó sokáig pakolásztunk, bár nekem sikerült 4 órát aludnom, Sanyi csak egyet aludt. A laptopot tuningolta, hogy jól tudjuk használni.

Reggel negyed 7-kor indult a buszunk. A Népligetből. Mama már várt minket az állomáson. Úgy volt, csak egy nappal később ér haza az Adriai vitorlázásból, de hamarabb jöttek, és így ki tudott jönni nekünk integetni. Azért ez így jobb volt, mintha csak a messzi távolból gondoltunk volna egymásra. Eszter és Andris is kijöttek búcsúztatni minket.

A busz szép tiszta volt, és ment benne a klíma, ami most annyira nem esett jól, lévén kint is hűvösebb volt. Fél 2 körül érkeztünk meg Krakkóba. Sajnos a buszút legszebb részeit átaludtuk. Ezt a tevékenységet aztán délután is folytattuk, 6 körül ébredtünk fel és indultunk aztán sétálni.

A szállásunkat elég könnyen megtaláltuk, egy taxis segített az eligazodásban. Pindurka szobánk van egy régi házban, de van erkélye: belső udvarra nyílik, meg az alatta lévő sittkupacra… Valahol vicces volt, ahogy kíváncsian kimentünk, a kilátást keresve, és csak a sittet, meg egy szembelévő ház félig leomlott homlokzatát találtuk. A hely tiszta, konyha rendes, internet is van. És ami még fontos, a vasútállomáshoz és a belvároshoz is közel van.

A délutáni alvás után, már estefelé indultunk városnézőbe. Sanyi már volt itt hosszabb időt, de nekem még minden új volt. A piactéren sok-sok ember sétált, egészen késő este is. Körben tele van hangulatos beülős helyekkel, sok turistával, virágokkal. Sok a konflis is, akik kuncsaftra várakoznak hosszú sorokban a vicces lovaikkal – van köztük olyan, mint egy dalmata, vagy mint egy barna-fehér boci. Női kocsisok is szép számmal ültek a bakon. Fagyiztunk egyet, aztán egy mellékutcában beültünk egy hangulatos helyre, ahol sok-sok függő borostyán és fukszia között ücsörögve söröztünk egyet és megünnepeltük, hogy elindultunk.

Szinte még fel sem fogtam, hogy mi is történik velem. Sokan hívtak, meg küldtek sms-t, jókívánságokat kívántak, még egy kis búcsúbulink is volt péntek este. Azt hiszem, tényleg nem mindennapi, amit csinálunk…

Második nap

Ma reggel hidegre és esőre ébredtünk, nem is nagyon igyekeztünk a felkeléssel. Dél után indultunk neki a városnak. Újra elmentünk a piactérre, immár nappal, és bementünk az ottani nagy templomba is, ahol egy nevezetes szárnyas oltár található. Ebből a templomból, ill. a toronyból minden órában egy trombitás fújja el az időt. Azt mondják, amikor a tatárok Krakkó alá értek, akkor is fújt az őr, de szíven találta egy nyíl, és a trombitaszó hirtelen félbeszakadt. Innen tudták meg a városiak, hogy baj van, és időben összeszedve magukat nem tudták a várost a tatárok bevenni.

Körbesétáltunk a megmaradt várfalon és a bástyákon is. Részletesen le volt írva, melyik bástyának mi volt anno a neve, kik védték. Jártunk a dominikánusok templomában is, aminek a homlokzata a római Il Gesu mintájára, másolatára épült. A belseje szerencsére nem olyan díszes, éppen orgonáltak benne, gyakoroltak az esti koncertre. Kis pihenő után, amikor hazamentünk, a Kazimier felé vettük utunkat, ami a zsidó negyed volt. 7 zsinagóga van benne, azt mondják, szép összhangban éltek itt zsidók és keresztények, amit az is mutat, hogy a sok zsinagóga között van két hatalmas katolikus templom is.

Itt beültünk egy kocsmába is. Volt egy hangulata, az biztos! A bútorzatot valami lomtalanításon szedhették össze, és régi képek függtek a falon, az 1900-as évekből. A legviccesebb egy szekrény volt, amely ajtóul szolgált két belső helyiség között.

Az állomás mellett egy hatalmas üzletközpont áll, olyan teljesen, mint nálunk a West End. Még kívülről is hasonlít hozzá. Belül persze csillog-villog. Itt ma volt egy utunk, mert Sanyi nem találta meg a főző benzintartályát, és azt hittük, kell venni egy újat. Aztán szerencsére mégis előkerült a hátizsákból. Egyébként azt vettük észre, hogy olcsóbb Krakkó, mint Magyarország. A belépők és az ennivaló mindenképpen.

Az utcákon rengeteg a virág, főleg a mindenhol kintlévő éttermek teraszain, ernyőik alatt. Nagyon hangulatosak. A tegnap estit, ahol söröztünk, le is fényképeztük. Sajnos a kéregető is nagyon sok, valaki szemtelenebbül, van, aki meghúzódva műveli. Volt, hogy egy cigánylány szó szerint az orrunk alá dugta a poharát, miközben idétlenül vihorászott jókedvében.

Harmadik nap

Mielőtt Varsó felé vettük volna az irányt, még hátravolt a Wawel, a krakkói királyi vár meglátogatása. Jegyet már csak az állami reprezentációs termek megtekintésére kaptunk csak, a királyi lakosztályokhoz túl későre tudtak már csak időpontot adni. Csak bizonyos számú látogató mehet be egy nap a várba, és a legtöbb múzeum 4-kor be is zár. Fura ez a szokás, ahelyett, hogy örülnének, hogy odamennek a külföldiek. De az is lehet, hogy a kocsmáknak akarnak forgalmat csinálni… Mindenesetre a belső termek igazán szépek voltak, maga a vár épületegyüttese, fent egy dombon, kilátással a Visztula folyóra is, nagyon tetszett. Kivéve talán a Dómot, ahol a hatalmas embertömeg elrontotta a hely szépségének az élvezetét. Ennyi embert egy templomban ilyen sűrűn talán csak Velencében a Szt. Márk templomban vagy a párizsi Notre Dame-ban láttam… A várfalak alatt, a folyóparton áll egy bronz sárkány: ha valaki küld egy sms-t egy megadott számra, a sárkány lángot lövell ki a torkából… Jó szórakozás turistáknak, főleg este látványos. Sárkányt sok helyen lehet kapni Krakkóban, de nem tudjuk, mi köze a városhoz. Kerek perecet is árulnak minden sarkon, ez sokkal hasznosabb a városnézésben elcsigázott idegen számára, és olcsóbb is, csak 1 zlotyi. Bár estére már eléggé megszárad…

A varsói vonatra egy barátságos néni adott nekünk jegyet, sorba sem kellett állni, mint pl. a Nyugatiban, de meg is kérte a jegy árát. A nénivel ellentétben a Wawelben a jegyárus apáca, rettentően mogorva volt. A vonat igazán kulturált, minden üléshez egy konnektor is tartozik. 2 és fél órát tartott az út, először figyeltem a sok színes káposztaföldet, ami mellett elrobogunk, majd aludtam, Sanyi a gépen szerkesztette a honlapot. Mellettünk egy srác Lengyelország történelmét tanulmányozta angolul, a könyv címe ez volt: Isten játszótere – Lengyelország történelme.

Varsó

Varsóba érkeztünkkor egy hatalmas üvegpalota fogadott minket, háttérben egy még hatalmasabb toronnyal, amit a szovjet nép adományozott a lengyelnek „barátsága” jeléül. Az oldalán egy óriási arckép volt kifüggesztve. Gyorsan kaptunk térképet, útmutatást, megvettük a másnapi jegyet Vilniusba és indultunk a megadott helyre a villamossal, ahol Mártával találkoztunk. Kicsit várni kellett rá, aztán beszuszakoltuk magunkat egy aprócska autóba és elmentünk hozzájuk. A fiatal házaspárt Sanyi ismerte még Torontóból, a világifjúsági találkozóról. A Varsó legszélén, a világvégén laknak, egy toronyház 12. emeletén. Elég sajátos stílusú lakásuk van, diákéveikből megmaradt olcsón összehozható otthon, saját, színes festésekkel, minimálberendezéssel. Finomat vacsoráztunk, friss erdei gombából készült levest, indiai-féle főételt és igazi erdei málnából turmixot. Barátságos beszélgetés után tértünk aludni.

Negyedik nap

Reggel lenézve a 12. emeletről már nekem is kezdett furcsa érzésem lenni, pedig nem vagyok félős… Varsó városa nem egy nagy kihívás, egy napra pont elegendő látnivaló tartalmaz. Végigsétáltunk a sétálóutcán, megcsodáltuk Kopernikusz szobrát, sétáltunk az egyetemen. Nagyon szép campusa van, csupa régi palota egy nagy parkban. Fel vannak készülve a fogyatékkal élőkre is: külön emelő számukra a rövid lépcsők mellett, és a WC-re még Braille-írással is ki volt írva a kilincs fölé, hogy az micsoda. A királyi várat közelebbről is megnéztük, belülről a királyi lakosztályokat. Az 1500-as években költözött az udvar Krakkóból Varsóba, méltó pompát építve ki magának. Csillogó, fényes reprezentációs termek, míves bútorok mindenütt. Azon mindig elcsodálkozom, hogyan fértek be a rövid ágyakba…

Varsó piactere a világörökség része. A németek a II. világháborúban szisztematikusan felrobbantották a várost utcáról utcára haladva. Az újjáépítés során mindent újra felépítettek, a teljes óvárost, a várat, egyetemet, templomokat. Hangulatos hely, rengeteg galambbal és turistával. Mi is megpihentünk itt egy kicsit, vendéglátóink Mongólia útikönyvét tanulmányoztuk.

Délután a varsói felkelés emlékmúzeumát látogattuk meg. Ahogy beléptünk, pillanatok múlva csend lett, elsötétültek a lámpák, mindenki megállt, és távolról szirénázás hallatszott. A táblákat olvasgatva derült ki számunkra, hogy aznap, augusztus 1-én, délután 5 órakor tört ki a felkelés 1944-ben. Megrázó, érdekes múzeum, híven tanúskodik az átélt szörnyűségekről és a varsóiak elszántságáról.

Este még Stefan elvitt minket a Chopin-szoborhoz, majd egy kínai vacsora és némi összekészülődés után felültünk a Vilniusba tartó éjszakai buszra.

• Következő oldal Baltikum  

© 2007 All Rights Reserved
Szaszkóné Makó Sarolta
és Szaszkó Sándor - - - egyutt@teljessegfele.hu